Felhők
emelkednek és süllyednek, gomolyognak, kergetőznek, lebegnek, úsznak felettünk,
folyamatosan változtatják színüket, alakjukat, mozgásuk sebességét.
Formátlanok, de sohasem szögletesek, sok mindenhez hasonlíthatjuk puha
testüket, de leginkább olyanok, mint a felhők.
Színüket a
fényvisszaverődés és fényelnyelődés aránya határozza meg a fehértől a
sötétszürkéig, a felhőben levő vízrészecskék nagyságától és a közöttük lévő
távolságtól függően. Minél nagyobbak a vízcseppek, annál sötétebb a felhő.
Zöldes árnyalatú, ha a napfény jégen szóródik, sárgás a füsttől – például
nagyobb tüzeknél. Napkeltekor vagy napnyugtakor a légkörben szóródó napfénytől
változatosan vörös.
De hogyan
tudnak a felhők az égen úszni, mikor több tonna víz van bennük? Vegyünk egy
átlagos, kisebb felhőt 1 km³ terjedelemmel, 3 km magasan. Vízrészecskéinek
teljes tömege 1 millió kg, ami közel 250 elefánt súlyának felel meg! Csakhogy
ez a vízmennyiség több száz négyzetméternyi területen, nagyon apró vízcseppek
vagy jégkristályok formájában terül el. Ezek annyira picik, hogy a gravitáció
csak jelentéktelen mértékben hat rájuk, a felszálló lég-mozgás hatására így
könnyen a levegőben maradnak, úgy látjuk (és mondjuk), úsznak az égen.
Előbb vagy
utóbb minden felhő eltűnik. Hőmérsékletváltozás hatására ismét gázneművé
válnak, vagy jég, hó, eső keletkezik belőlük: belső hőmérsékletüktől függően. A
hópelyhek porszemcsék köré képződött jégkristályokból tapadnak össze, ezek
jellemzően hatszögletűek, de gyakran szabálytalanok, ritkán három vagy
tizenkétszögletűek, de nincs a mindenségben két egyforma kristály. Ha a jégtűk
egymással és a felhő alsó részében lévő vízcseppekkel összeütközve jégszemekké
állnak össze: jég esik. Egy jégszem akár 15 cm átmérőjű is lehet, és elérheti a
fél kilót is! Az átlagos esőcsepp 1-2 mm átmérőjű, és neve ellenére nem csepp
formájú, hanem közel gömb alakú. A nagyobbak alul lapítottak, mint a zsemle,
míg az igazán nagy cseppek ejtőernyőre hasonlítanak.
A színes eső
sem ritka jelenség. Legkülönösebb talán a „vér-eső”, amit a kora ókorban, a
bibliai időkben félelmetes büntetésnek véltek. A laboratóriumi vizsgálat
szerint a vörös színt a levegőbe került sivatagi homok okozza. A légkörben
nagyobb mennyiségben lebegő növények spóráitól és virágporától sárga, piros,
zöld, fekete lehet az eső. Számos országban készült beszámoló arról, hogy vihar
idején különböző állatok estek az égből. Legtöbbször kisebb halak és békák, ami
igazolja a feltételezést, hogy a tengeren keletkezett, vagy tavakon, folyókon átvonuló
tornádó szippantja fel ezeket az állatokat, s ahogy a szél ereje csökken,
elengedi „rakományát”. Előfordult már, hogy gyíkok, csigák, rovarok, kavicsok,
sőt, kígyók, félig megfagyott madarak estek a viharfelhőkből. Megesett, hogy
jégpáncélba zárt teknős hullott alá. Az állatok néha – ritkán – túlélik az
esést.
Földünk
természeti jelenségeit, tényeit és lényeit, minden növényt és állatot
elneveztek és rendszerbe foglaltak az idők folyamán a tudósok. A felhők sokáig,
egészen a 19. század elejéig osztályozatlanok és név nélküliek maradtak. De
hogyan is lehetne rendszerezni és elnevezni azt, amiből nincs két egyforma,
mert folyamatos változásban és mozgásban vannak? Egy angol amatőr meteorológus,
Luke Howard (ejtsd: lúk hóárd) meglepően egyszerű megoldást talált.
Megfigyelte, hogy végtelenül változékony formájuk ellenére minden felhő három
alapforma valamilyen változatába vagy módosulásába sorolható. Ezek leírására
latin szavakat választott, amelyek széles körben elterjedtek, és a meteorológia
ma is ezeket használja. Így megkülönböztetünk: cirrus (szálas), cumulus
(gomoly), és stratus (réteges) felhőket. Ezek változatai alapján tíz felhőfajt
határozott meg. Később ezt a tíz fajt a felhők előfordulási magassága szerint
is csoportosították. A 19. század folyamán tovább bővült a felhők osztályozása,
áttetszőségük és felépítésük alapján újabb fajtákat és változatokat írtak le.
Határozó segítségével – és egy kis gyakorlattal – alakjuk, magasságuk és
mozgásuk alapján bárki könnyen azonosíthatja a felhőket.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése